Mi változik a háziállatok tartásánál a törvénymódosítást követően?
Az állatokról szóló Wet Dieren módosítása, a törvénymódosítás, amelyet a Partij voor de Dieren nyújtott be a parlamentnek, azt mondja ki, hogy az nem az állatoknak kell alkalmazkodniuk a tartási körülményekhez, hanem a tartóknak kell olyan körülményeket teremteniük, hogy az állatok természetes módon viselkedhessenek. Például, hogy a kacsáknak legyen olyan vizük, amiben úszni tudnak. Egyesek elkezdtek amiatt aggódni, hogy például szabad-e kalitkában tartani a díszmadarakat, vagy lehet-e póráz nélkül kiengedni a kutyákat sétálni.
A törvényjavaslatot a parlament mindkét kamarája elfogadta és 2023 január elsején fog életbe lépni. Schouten mezőgazdasági miniszter június 1-én egy parlamenti kérdésre válaszolva bejelentette, hogy vizsgálatot rendelt el azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei lesznek a törvény életbe lépésének. Még a parlament nyári szünete előttre ígérte, hogy visszatér a kérdésre és bemutatja a vizsgálat eredményeit.
Bas Rodenburg utrechti professzor szerint a háziállatok gazdijainak nem kell túlságosan aggódniuk, mivel a szabályokat otthonukban kell betartaniuk. Persze helyes, ha elgondolkodnak azon, mi tesz jót kedvencüknek, hogy tudnak-e még valamit tenni, hogy jobban érezzék magukat. De itt inkább felvilágosításra kell gondolni. Amúgy pedig: “Több millió háziállat él [Hollandiában]. Hogy is lehetne mindent ellenőrizni?”
A haszonállatok tartóinak viszont többet fognak találkozni szerinte a törvény következményeivel. “Nem lesz könnyű minden részletet kitalálni az állattartásban. A törvény csak 2023-ban fog életbe lépni, de két év elég rövid, ha rendszerszintű változtatásokról van szó. 2019 óta már tilos a csirkék csőrét levágni. A csirketartóknak gondoskodni kellett arról, hogy a természetükből való csipkedést úgy végezhessék, hogy ne sebesítsenek meg más állatokat. Ehhez viszont húsz év előkészületre volt szükség a baromfitartóknál, amíg felkészülhettek rá.”
Éjszakai vonatokat akar indítani az Arriva Groningenből és Limburgből a Randstadba
Az NS legnagyobb versenytársa, az Arriva Groningen és amszterdami reptérrel között éjszakai vonatokat akar indítani. Maastrichtot is össze akaraja kötni a repülőtérrel. Ezzel erősíteni akarja versenypozícióját az NS-szel szemben. Kezdetben, 2023-tól hetente egyszer indulnának: péntékről szombatra virradó éjszaka. A hatósági engedélyt már megigényelte a vállalat. Az NS jelenleg csak a Randstad-on belül indít éjszakai vonatokat.
A vonat hajnali kettőkor indulna Groningenből és Assen, Zwolle, Lelystad, Almere és Amsterdam Zuid állomásokon állna meg, majd a végén 4-kor érkezne Schipholra. Visszafelé 5 órakor jönne vissza, hogy a repülővel megérkező utasokat Észak-Hollandiába szállítsa.
Arriva wil in eerste instantie de nachttrein één keer per week laten rijden van vrijdag- op zaterdagnacht.
Vanuit Groningen vertrekt dan iets voor 02.00 uur een trein richting Schiphol. Deze stopt op de stations Assen, Zwolle, Lelystad, Almere, Amsterdam Zuid en komt om 04.00 uur aan op Schiphol. Iets na 05.00 uur vertrekt de trein weer vanuit Schiphol om vroege reizigers naar het Noorden te vervoeren. Részletek ITT… és ITT…
Kép forrása: flickr.com/Rob Dammers
